Vállalati társadalmi felelősségvállalás

Változtatni szeretnénk a világon
Közel 120 éves megalakulása óta a Roche elkötelezetten támogatja a szükséget szenvedőket fejlesztések és fenntartható partnerkapcsolatok kiépítése révén.

Nagy odafigyeléssel választjuk ki projektjeinket olyan kritériumok alapján, mint az elkötelezettség, az együttműködés, a hosszú távú gondolkodás, mert csak így garantálható, hogy a közös cselekvés tartós és gyümölcsöző legyen. Magyarországon a Roche és munkatársai több helyi közösségi és szociális programban vállalnak szerepet. Lelkesedésünk és derűlátásunk az új gyógyszerek és diagnosztikai eljárások felfedezésén túl társadalmi, oktatási, humanitárius és kulturális ügyek felkarolására is kiterjed.

A közösségi és jótékonysági projektekben Magyarországon egyrészt közvetlen anyagi támogatással, ismeretterjesztéssel, másrészt munkavállalóink közvetlen fizikai munkája révén vállalunk részt.

Pénzbeli támogatással olyan alapítványok és civil szervezetek munkáját segítjük, melyek egészségügyi vagy tudományos vonatkozásúak. Támogatjuk azokat a szervezeteket, melyeknek célja a nélkülözők és bajba jutottak segítése, társadalmi integrációjuk támogatása.

Az évente megrendezett „Gyermekek sétája” (Children’s Walk) programunk keretén belül a Roche dolgozói világszerte gyűjtenek adományokat a malawii árvák élelmezésének és oktatásának megsegítésére. 2003-as indulása óta a projektben több mint 200 ezer munkatárs vett részt, és már 17 millió svájci frank (több mint 4,8 milliárd forint) gyűlt össze a gyermekek támogatására.

2015-ben az Ökumenikus Segélyszervezettel hosszú távú stratégiai partnerségi megállapodást kötöttünk, melynek keretében egészségfejlesztési programok megvalósításában támogatjuk a Segélyszervezetet. Az adományokból elsőként a szolnoki, majd a miskolci, a szendrői és 2019-ben a csepeli családok átmeneti otthona gazdagodott egy-egy sószobával.

Évek óta rendszeres támogatói vagyunk az Országos Mentőszolgálatnak, az együttműködés eredményeképpen elsősorban a Budaörsi mentőállomást segítjük programszerűen. Támogatásunkkal a Budaörsi mentőállomás eszközparkja 2014-ben egy csúcsminőségű Lifepak 15 defibrillátorral, 2015-ben egy HT70P Symbol típusú lélegeztetőgéppel gyarapodott, 2020-ban pedig egy betegőrző monitorral támogattuk a Budaörsi Mentőszolgálatot, amellyel a betegeket egészen a kórházba jutásig monitorozni tudják és figyelhetik állapotváltozásukat.

2014-ben ötéves együttműködési megállapodást kötöttünk a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziummal az Öveges József Természettudományos Központ működésének támogatásáról azért, hogy a természettudományos oktatás új lendületet kapjon, és így patronáljuk a jövő tudósait.

A Roche számos innovatív, személyre szabott terápiával, eljárással segíti a daganatos betegek gyógyítását. Ezt a törekvést támogatandó, évek óta hagyomány, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével véradó programot hirdetünk meg. Az adományozott vért az Országos Onkológiai Intézet használta fel. Folyamatos támogatást nyújtunk továbbá az évente megszervezett dolgozói önkéntes napunkkal, melynek keretében munkavállalóink különböző szociális intézmények felújításában vesznek részt.

Letöltések

CSR brosúra

További történetek

Minden hír

Tudjon meg többet!

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termék információk vagy részletes leírások az Ön országában másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban az Ön országában érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal. Az itt megjelenő adatok tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, és további felvilágosításért forduljon egészségügyi szakemberhez!

KapcsolatA Roche világszertelinkedinfacebooktwitterinstagramyoutubeA Roche-rólTörténeteinkGyógyszerbiztonságLetölthető dokumentumokAdatvédelmi tájékoztatóJogi nyilatkozatMellékhatás bejelentése